Fehér Katalin
Az üzenet Én vagyok
A címet magamtól loptam (legyen itt kapcsolódás egy másik lopási esetre a blogon, bár csak a "lopás" szó ürügyén, lásd kabátlopás blogbejegyzés). Ezzel a címmel egy McLuhan-konferencián próbáltam gondolatokat ébreszteni a résztvevők fejében. A téma erőteljesen szivárog nemzetközi irányból, s itthon is megtalálja lassan a helyét. Most pedig elvileg a Kürt Networks képzésének blogjában is.
És honnan is indul a történet. Egy McLuhan nevű kanadai médiatudós, aki a hatvanas években már megálmodta a globális falut, egy egyszerű egyenlettel nemcsak beírta magát a médiatörténetbe, hanem olyan mennyiségű hivatkozást is értelmezést generált, amire a társadalomtudományban kevesen képesek.
Mi is ez az egyenlet? Hogyan lehet médiára egyenletet írni? Hát így:
„a média maga az üzenet” (medium is the message).
Olyan mondat ez, amit jó ízlelgetni, átgondolni. Mikor tanítom ezt az egy mondatot (igen hálás dolog összetettsége okán), mindig újabb és újabb, aktuális és friss példák jutnak eszembe.
Újmédia-kutatóként és egy nemzetközi McLuhan Emlékkonferenciára készülve elgondolkoztam. Gyanítottam, hogy az egyenletről sok szó esik majd, ahogyan annak hivatkozásairól, és a hivatkozások hivatkozásairól is (aki látta a Bryan életét, egy másik képlet szerint folytathatja). Ez már a kutatóknál alapprotokoll, sokszor csak kapkodom a fejem, mennyire.
„Az üzenet Én vagyok” (The Message Is Me)
Az Én a webre költözött. Ha valaki nincs online, felmerül, hogy nem is létezik. S a kérdés, van-e olyan személy, aki egyáltalán nem lelhető fel online. Ki az, aki saját döntéssel marad háttérben és ki az, akinek például a munkaadója szabályozza.
A Me 1.0 még mindössze adat volt vagy szöveges üzenetsorok lenyomatában létezett, az azonosíthatóságot meghagyták maguknak az online megjelenő vállalatok, intézmények, márkák, az első bloggerek. Korábban a nicknevek, az anonimitás, a kísérletezés és voyerizmus jellemezte a webet. A dinamikus bővüléssel és a szolgáltatások átalakulásával a láthatóság és nevesítés, a kereshetőség és megtalálhatóság jelent meg. Kirajzolódott a digitális identitás, melynek lenyomatai „örökre” a merev lemezen maradnak.
A weben élünk, alkotunk, itt tudunk megfigyelni és itt figyelmek meg mások. Nem feltétlenül paranoid az ügy, mindenestre elgondolkoztató. Újradefiniálhatjuk magunkat aszerint, hogy a nyilvánosság előtt mennyire akarunk láthatóak lenni, milyen közösségekhez akarunk és nem akarunk tartozni. S azzal is üzenünk, ha online láthatóak vagyunk és azzal is, ha nem.
Ha a téma hosszabb változatban is érdekli a Tisztelt Blogolvasót, magyar nyelven márciustól lesz elérhető itt: Replika, 76. 2011/3. szám.*
* Mert (még) létezik a szerzői jog, s (még) nincs minden online.
©Fehér Katalin PhD
Budapest, 2012. február 19.
